MÁSODIK FEJEZET – A türelem rózsát terem

 

Az első portugáliai napjaimat a kiköltözés előtti hetek inverzeként tudnám a legjobban leírni: pakolás, ügyintézés, szükséges vásárlások – csak épp az ellentétes irányba, illetve céllal.

 

Október 26-án reggel megérkeztek a cuccaim, amiket viszonylag gyorsan fel is hordtak a lakásba. (Itt jegyzem meg, hogy a Magyarok Portugáliában Facebook csoportban nem véletlenül dicséri mindenki a Kenguru futárszolgálatot. Tényleg kedvesek, rugalmasak, profik, és nem utolsó sorban ők adták messzemenően a legjobb árat a költöztetésre.). Elhatároztam, hogy aznap csak a kipakolással fogok foglalkozni. Nem is bírtam volna ki, hogy még napokig 61 doboz között éljem az életemet.😆 Büszke vagyok magamra, hogy megfeszített tempóval estére már be volt rendezve a konyha, a kamraként funkcionáló szekrény, a fürdő és a nappali kanapés része.

Másnap elindultam, hogy átírassam a nevemre a közműveket (Portugáliában lakásbérlet esetén ez a szokás), valamint időpontot kérjek a sintrai városházán a tartózkodási engedély kérelmezéséhez. Ha a villany- és vízóra a nevemen van, azzal már tudom hivatalosan igazolni a lakcímemet, ezért is kezdtem ezzel. Spoiler alert: három teendőből végül egyet sikerült elintézni, a vízművesek ugyanis közszolgák, és aznap pont sztrájkoltak, a városháza kirendeltsége meg tartósan zárva van, csak egy tábla fogadott, hogy mely egyéb településekre lehet menni helyette. Cserébe napsütéses jó idő volt, és belefutottam egy vegán kávézóba (Mela Canela), amit gyorsan ki is próbáltam. Az áramszolgáltatónál minden rendben ment, egy dolgot kivéve: először rosszul írták be a rendszerbe az email címemet, ezért az applikáció nem engedett belépni a helyes email címmel, de ez persze csak otthon derült ki.

Go the extra mile

Szombaton az Alegro Sintra bevásárlóközpontot céloztam meg, hogy telefon- és netelőfizetést szerezzek. A Google Maps utazástervezője tök jól működik, ami indulási időtől függően többféle buszjáratot is kidobott a hely megközelítésére. Rosszul néztem meg, mikor kell elindulnom, túl korán kerekedtem fel, ezért 20 percet kellett várnom a megállóban, de tudtam, hogy Portugáliában ehhez egyébként is hozzá kell szoknom, és az idő is kellemes volt, úgyhogy élveztem a semmittevést. Pár perccel az én járatom előtt jött egy másik, és miután továbbment, kíváncsiságból megnéztem a táblán, hogy milyen megállókat érint. Mire kb. 20 másodperc múlva visszafordultam az út felé, pont elhúzott mellettem az én buszom, és hiába indultam el utána, nem állt meg. Először baromira bosszantott a dolog, mert egy óra múlva jött volna a következő, az alternatív buszjáratok pedig nem ebből a megállóból, hanem a település tök más részeiről indulnak. Egy perc után azonban felvettem a Názáleti Blájen attitűdöt, és inkább az élet napos oldalát néztem – szó szerint is.

Eredetileg is gondolkoztam azon, hogy buszozás helyett sétálok, a megállóból pedig már csak 35-40 percnyi távolságra volt a hely. Végül még jobban is jártam (pun intended), mert egyrészt kicsit át tudtam magam adni a város felfedezésének, másrészt olyan üzletekbe is betértem a bevásárlóközpont közelében, amiket busszal utazva kénytelen lettem volna kihagyni. Úgy képzeljétek el az Alegro Sintra környékét, mint a budaörsi bevásárlóparkot az autópálya mellett. Kellett a lakásba pár cucc, és ezek egy részét szerencsésen meg tudtam venni egy lakberendezési boltban, ahova pont öt másodperccel azelőtt tértem be, hogy leszakadt az ég, mire pedig kijöttem, nyoma sem volt az esőnek.

 

Az algueirãoi önkéntes tűzoltóság, és az épületben működő vendéglő

A Mem Martins-i futballakadémia. Nem egy felcsúti stadion, na, de a miénk.

Mobiltelefon és vezetékes net együttes előfizetésére előzetes infók alapján a Vodafone-nál volt a legjobb esélyem, de fel akartam mérni a konkrét lehetőségeket, ezért először a konkurens NOS-hoz mentem be. Az ügyintéző nem túl magabiztos angolsággal azt már az elején elárulta, hogy jobb, ha triple play-re fizetek elő, mert úgy olcsóbb lesz a csomag, mintha csak netet kérnék. Ezt a rendszert már Magyarországon is utáltam és örültem, hogy a szolgáltatók ott már túlléptek ezen. Ráadásul nincs is tévékészülékem, így tök fölösleges, hogy tévé-előfizetésem is legyen. Amikor kitettem a minden fontos összegyűjtött infót tartalmazó mappámat az asztalra, amely mellett csak állni lehet (ez egyébként bevett szokás a legtöbb plázás szolgáltatóknál, ahogy láttam), feltettem sorjában a kérdéseimet, majd elkezdtem jegyzetelni, érdeklődve megjelent egy másik ügyintéző is. Ő tűnt a dörzsöltebbnek, és el is kezdett vadul győzködni, hogy milyen jó dealt ajánlanak. Mondtam neki, hogy egyelőre még a piackutatás fázisában tartok, be fogok menni a versenytársakhoz is, és ha tényleg az övék a legjobb konstrukció, visszajövök. Erre bedobott egy 8 eurós engedményt a havidíjból, és közölte, hogy ha még aznap megrendelem tőlük a szolgáltatásokat, lebeszéli a főnökével, és 5GB mobilnet helyett 10GB-ot adnak, plusz a kedvezményt. Nyugtáztam a lelkes igyekezetet, majd átmentem a Vodafone-hoz.

Higgyétek el, nem csak a Stockholm-szindróma beszél belőlem, amikor azt mondom, hogy minőségi ugrás volt a kiszolgálás színvonala. Otthon is vodafone-os voltam (illetve a mobil-előfizetésem még most is megvan), szóval nyilván adott egyfajta biztonságérzetet, hogy ismerem a miliőt, de semmi nem garantálta, hogy itt is pozitív élményem lesz velük. Az ügyintéző, akihez kerültem, tökéletesen beszélt angolul. Amint elmondtam, mit szeretnék, már mutatta is az előfizetési opciókat a képernyőn, ahol részletesen le volt írva, melyik verzió mit tartalmaz és mennyibe kerül, míg a NOS-nál ezt úgy kellett kibarchobáznom belőlük. Náluk létezik csak netes előfizetés, és minden, amire szükségem volt, annyiba kerül, mint a NOS-nál a „főnökkel megegyezünk okosba” kedvezményes csomag. Szóval nem vacakoltam, mondtam, hogy szerződök. Ami ezután következett, azt hívom én customer care-nek. A srác kinyomtatta a portugál nyelvű szerződéseket, majd kiemelő filccel bejelölte azokat az adatokat, amik a csomagok tartalmára vonatkoznak, hogy egyértelmű legyen nekem. Majd elment SIM-kártyáért, és némi válogatás után visszajött öt darabbal, mondván, hogy szerinte ezeknek a száma a leginkább megjegyezhető, válasszak egyet, ami tetszik. Miután minden kérdésemre válaszolt és készen voltunk, felajánlotta, hogy megadja a telefonszámát, amin üzenetben bármikor kereshetem, mert tisztában van vele, hogy az angol nyelvű központi ügyfélszolgálat nem mindig a legjobb. Velem madarat lehetett volna fogatni, annyira örültem, hogy ilyen kedvesek és segítőkészek velem.

Játszótér a pláza folyosóján. Szerintem tök menő, hogy nincs elkerítve.

 

Mindezt a Vodafone technikusa később még megfejelte. Szombaton kötöttem a szerződést, hétfő estére pedig már időpontom volt a net bekötésére. Aznap a bankszámlámat intéztem Cascaisban, és eléggé elhúzódott, de még így is időben voltam ahhoz, hogy hazaérjek a megadott 18.30-21.00 órás időablak kezdetére. Épp a buszt vártam, amikor hív a technikus portugálul. Kérdezem, beszél-e angolul, amire nem a válasz, de nagy nehezen mégis elmondja, hogy 18 órára ott lesz. Mondom, az nagyon jó, csak én nem leszek otthon addigra, de 18.30-ra igen. Oké a válasz, de nem vagyok biztos benne, hogy valóban megértette. Már a buszon ülök, amikor jön egy sms angolul, hogy Paulo vagyok, úton vagyok önhöz, hatkor érkezem. Ekkor már tudtam, hogy a technikus vagy segítséget kért egy kollégától, vagy fordítóprogrammal írta az üzenetet. Bármelyik is, igazán figyelmes. Végül 18 óra után nem sokkal értem haza, a srác már ott várt a ház előtt. Kedves volt, mosolygott, és végig fordítóprogramba pötyögte a kérdéseket, illetve a szükséges infókat, hogy tudjunk kommunikálni. Az ilyen gesztusok apróságnak tűnnek, de amikor tök idegenként próbálsz elintézni valami fontos dolgot, rengeteget számítanak.

Második felvonás

Hétfőn volt még egy köröm Sintrában. Ezúttal a vízművek nyitva volt, ahol röpke háromnegyed óra várakozás után sorra is kerültem. Úgy képzeljétek el a helyet, mint Magyarországon: szépen felöltözött néni akkurátusan, semmiképp sem sietve teszi a dolgát a pult túloldalán. A különbség mindössze az, hogy itt a nyelvi különbség ellenére maximálisan készséges, és időnként még mosolyog is. Jól végezve dolgom, ismét bementem az áramszolgáltatóhoz, ahol egy messzemenőkig segítőkész ügyintéző töröltette az online rendszerből a rosszul regisztrált email címemet, és felvetette az újat. Közben rájöttem, hogy a tömegközlekedési bérlethez szükséges kártyámat a környéken meg is tudom csináltatni, így beálltam ott is a sorba, ahol több mint egy óra várakozás fogadott. Ebben egyébként csak az a rossz, hogy nem tudom ezt az időt hasznosan tölteni, mert teljesen új a környezet, nem beszélem a nyelvet, ezért folyamatos figyelő állásban vagyok, mint a kutya, aki egész nap az ajtónál várja haza a gazdáját. Ennek ellenére ezt az akadályt már tapasztalt sorban állóként vettem, és a munka meg is hozta a gyümölcsét: 5 euró felár ellenében ugyan, de ott a helyszínen elkészült a kártyám, így nem kellett 10 napot várni rá és visszamenni érte.

A bankszámlát mindenképpen el akartam még aznap intézni, időben haza kellett érnem azonban a netbekötés miatt. Ezért a kaja már nem fért bele a programba, csak beszaladtam egy egyetemi kampuszra pisilni, aztán buszoztam tovább a Cascais shopping centerbe. Biztosra akartam menni, ezért a food courton csak átrohanva rögtön a bankhoz mentem, ahol a sorszámomat valamiért nem tudta elküldeni a rendszer sms-ben. Ennek az lett volna az előnye, hogy jelezték volna, amikor már csak két sorszámnyira vagyok, így viszont nem nagyon mertem elmozdulni a bank környékéről, ahol…what a surprise…nem tudtam leülni, mert egy nyomorult pad vagy szék sincsen. Ekkor már egy (növényalapú) lovat is fel tudtam volna falni, de türelmesen vártam. Fast forward: összesen 2 órát tartott az akció sorszámhúzástól távozásig, mert egy mindössze egy hete alkalmazásban álló, angolul alig beszélő ügyintézőhöz kerültem. Voltam zöldfülű életemben, ezért megértő és türelmes voltam vele, főként, mert minden tőle telhetőt megtett. De eljött az a pont, amikor annyira leestem a Maslow piramis aljára, hogy muszáj volt kérnem egy palack vizet, és egy idő után valószínűleg a kelleténél határozottabban léptem fel, mert a lány nagyon sokszor kért elnézést.

Úgy estem haza, mint aki megjárta a frontot, úgyhogy még a november 1-i nemzeti ünnep előtt tartottam egy extra pihenőnapot kedden, hogy aztán a következő két nap kötelező pakolászása, otthoni teendői és a tovább már nem odázható élelmiszer-vásárlás után csütörtökön az IKEA-t járjam meg.

Tükröm, tükröm

Eredetileg alapvetően egy álló tükörért mentem az IKEA-ba, de rájöttem, hogy törölközőtartóra, ill. rendszereződobozokra is szükségem van. A legközelebbi IKEA 1-1,5 órás utazás tömegközlekedéssel, ami odafele teljesen elfogadható, visszafele azonban egy tükörrel a hónom alatt nem akartam rizikózni a buszon. A budapesti lakásból való kiköltözés során már összetört egy tükör, ezért inkább nem kísértettem a sorsot, és hívtam egy Ubert, hogy elvigyen a vonatig. Az állomástól hazáig meg csak 5-8 perc séta, szóval azt kibírtam.

Tegye fel a kezét, akit meglep, hogy Portugáliában is tömve van az IKEA étterem még csütörtök kora délután is. :-D Kész szerencse, hogy nem enni mentem. Ami viszont nagyon kényelmes, hogy van egy rahedli önkiszolgáló pénztáruk (hagyományos kasszát hirtelen nem is láttam), a vonatállomásokon meg külön kapun át lehet közlekedni, ha például nagy csomaggal vagy, így van elég idő áthaladni a kártyaolvasást követő nyitás után. A tükör felszerelése még várat magára, főleg, hogy ehhez csavarokat sem adtak, a fészekrakásban viszont újabb szintet értem el azzal, hogy a hálóban és fürdőben lévő szekrényben is végre szépen rendszerezve vannak a dolgaim.

Egy kis időre most megpihentem az intézkedésben, felkészül a tartózkodási engedély kérelmezése november 7-én. UPDATE: spoiler alert: lesz mit írnom róla külön posztban.