Portugál leckék, avagy mire tanít a portugáliai élet

  Azt hiszem, az Azori-szigeteket sosem fogom megunni. 2021-ben voltam először, akkor São Miguelen, ami azért jó helyszín, mert egy nagyjából balatonnyi területen a szigetvilág szinte minden jellegzetessége megtalálható. Nagyjából két hete az úgynevezett háromszöggel folytatódott a kaland: Pico, São Jorge, Faial. Ebben a sorrendben, kis csavarral - de erről majd később. Spontán meglepetés Ezeken a szigeteken annyi élmény ért minket, hogy a tíznapos nyaralást bőven többnek éreztük. A szervezés nem volt egyszerű, mert mindhárom szigeten szállást kellett foglalni és autót bérelni, a közlekedést meg a kompokhoz igazítani, úgyhogy alaposan ki kellett találnunk mindent, és egymásra építeni a részleteket. Picit későn is kezdtünk neki, de végül kevesebb, mint 48 óra alatt készen volt a tökéletes logisztikai kártyavárunk. Na ez majdnem összedőlt, amikor a picói reptéren való landolást követően a túravezető felhívott minket, hogy az eredetileg két nappal későbbre időzített hegymászás f...

Pont egy hónapja hagyta el Lisszabont két barátnőm, akik egy home exchange keretében néhány napot a városban töltöttek. Amikor Andi rámírt, hogy Klaudiával jönnek, és szörfleckéket szeretnének venni, nagyon meglepődtem, de rendkívül örültem is neki. 2018-ban jártam először Portugáliában, és Viana do Casteloban részt vettem két szörfórán. Kezdeti tapasztalatnak nem volt rossz, de két alkalom után is azt éreztem, hogy soha sem fogok tudni felállni a deszkára és fennmaradni rajta. Hat évvel később ezért örömmel tartottam a csajokkal a szörfórákra, hogy közelebb kerüljek a Portugáliában nem véletlenül oly’ népszerű sporthoz. 

  „Your hair is very, very straight” – jegyezte meg meglepetten a bongyor frizurájú brazil fodrász, miközben a hajamat vágta. Mondj valami újat 😂– gondoltam magamban. Sokáig vágytam a Gliss Kur tévéreklámból ismert göndör tincsekre, de idővel belenyugodtam, hogy mi sem áll távolabb ettől, mint az én egyenes hajam. Azt még viszont nem adtam fel, hogy egy jó fodrászszalont találjak itt, Portugáliában. Az egyelőre javuló tendenciát mutató try and error hadművelet során azonban bele kellett törődnöm, hogy az otthoni viszonyítási alapokat el kell engednem.

  Lassan két hónapja lesz, hogy Portugáliában élek. Ahogy ezeket a sorokat írom, a hátam mögött a kandallóban lobog a tűz, de lehet, hogy mindjárt ki is alszik, mert még küszködöm azzal, hogy hogyan is tudom jól begyújtani. Olyan ez, mint egy Instagram poszt: a felszínen rózsás és romantikus, a háttérben meg időnként nehézségekkel teli. Én egyelőre rengeteg jót kaptam, amióta itt vagyok, de hozzáállás, illetve igények kérdése is, hogy ki hogyan látja az adottságokat és a lehetőségeket. Hogy valós képet kapjatok, most minden oldalát bemutatom az itteni mindennapjaimnak.

  Vasárnap (is) szép, napos idő volt, ezért elhatároztam, hogy kirándulni megyek. A térképen már korábban kinéztem egy Cascata de Fervença névre hallgató természeti látványosságot. Ez egy kis vízesés másfél óra gyalogos távolságra, amit egyetlen kép alapján érdemesnek tartottam arra, hogy adjak neki egy esélyt. Gondoltam, ha túl gagyi, legalább vigasztal majd, hogy sétáltam egy jót a friss levegőn – sok vesztenivalóm nincs.

  Ma Nazarében voltam, ami két dologról lehet ismerős: egyrészt nem véletlenül hasonlít a neve a bibliai Názáretre, másrészt itt vannak a világon a legnagyobb hullámok, ezért a szörfösök egyik közkedvelt helye. Na de haladjunk sorjában.