HETEDIK FEJEZET – Azért a víz az úr

Pont egy hónapja hagyta el Lisszabont két barátnőm, akik egy home exchange keretében néhány napot a városban töltöttek. Amikor Andi rámírt, hogy Klaudiával jönnek, és szörfleckéket szeretnének venni, nagyon meglepődtem, de rendkívül örültem is neki. 2018-ban jártam először Portugáliában, és Viana do Casteloban részt vettem két szörfórán. Kezdeti tapasztalatnak nem volt rossz, de két alkalom után is azt éreztem, hogy soha sem fogok tudni felállni a deszkára és fennmaradni rajta. Hat évvel később ezért örömmel tartottam a csajokkal a szörfórákra, hogy közelebb kerüljek a Portugáliában nem véletlenül oly’ népszerű sporthoz. 

Challenge nr. 1: öltözködés

A 2018-as portugáliai utazásomat anno direkt úgy szerveztem, hogy megtapasztaljam, milyen érzés „meglovagolni” az óceán hullámait. Egyik kedvenc filmem az eredeti Point Break Keanu Reeves és Partrick Swayze főszereplésével. Talán ezért is szippantott be annyira nemrég Nazeré és a 100 foot wave sorozat. Persze ilyen magasságokba nem vágytam, sőt Vianában kifejezetten bodyboardozni szerettem volna, ami annyiban egyszerűbb, mint a szörfözés, hogy végig „csak” feküdni kell a deszkán. Azokban a napokban azonban nagyon kicsik voltak a hullámok, ezért az oktatók azt tanácsolták, próbáljam ki a szörfözést.

A kapcsolatom a szörffel nem indult zökkenőmentesen: a kelleténél kisebb wetsuitot kaptam, amit csak nagy kínok árán tudtam felrángatni magamra úgy, hogy közben szinte minden ujjbegyemről lejött a bőr. Mivel láttam, hogy mások sem úgy ugranak bele, mint egy farmernadrágba, azt gondoltam, természetes, hogy ezzel meg kell küzdenem. Amikor már feljebb nem tudtam húzni a ruhát, segítséget kértem a helyi erőktől, akik közölték, hogy nem rossz, amit elértem, de a cipzárnak hátul kéne lennie…Ekkor raktam össze fejben, hogy azért van hosszú zsinór a cipzáron, hogy egyedül is fel tudd húzni a hátadon, és valóban nem lenne túl praktikus a cipzáron feküdni, amikor a deszkán hasalsz. Ettől eltekintve egész jól ment a dolog. Bár teljesen felállni nem tudtam a deszkára, félguggolós helyzetig eljutottam, és habár rendkívül erőt próbálók voltak a nekirugaszkodások, élveztem az óceánban lenni és egy új vízi sport kihívásaival szembesülni.

Challenge nr. 2: időzítés

Egészen Andi és Klau érkezéséig nem is volt újabb szörfözős élményem, így kijezetten kapóra jött az alkalom, hogy mehetek velük az órákra. Egy portugál barátom, Miguel szörfoktató (is), megkerestem tehát, hogy lenne itt három kezdő, elvállalna-e minket pár alkalommal ezalatt a néhány nap alatt. Szerencsére ráért, és az idő is rendkívül jól alakult: az előző hét szinte télies időjárását kellemes meleg váltotta fel. No persze szörfözéskor nem ez a fő szempont, a óceán hőmérséklete ugyanis nem sokat változik (a leghidegebb hónapokban 15, a legmelegebb nyári napokon pedig 21 fok körül alakul), wetsuitban és folyamatos mozgásban léve pedig egyébként sem érzed túl hidegnek. De azért mégis kellemesebb napsütésben az óceánban tölteni órákat, mint rossz időben.

 

Sokkal többet számít azonban a szél ereje és iránya, a hullámok mérete és hogy éppen mikor van dagály. Utóbbi egyébként minden nap 50 perccel későbbre tolódik. Olyan mátrix ez, amit egyelőre még nem látok át, de azt tudom, hogy a sok együttható miatt nagyfokú rugalmasságot igényel a tervezés. Ezért mindig a szörfözést megelőző nap délután egyeztettünk Miguellel arról, hogy tényleg menjünk-e, pontosan mikor stb. Ő tapasztalt, türelmes és kellően óvatos, így nyugodt szívvel rábíztam magunkat, mert tudtam, hogy jó kezekben leszünk. Ráadásul felajánlotta, hogy kocsival hoz és visz is minket Lisszabon és Costa de Caparica között, ami extra segítség volt nekünk.

Challenge nr. 3: a helyes technika

A szörfiskola, amelyiktől béreltük a felszerelést, éppen nem rendelkezik fix bázissal, ezért a parkolóban öltöztünk és vetkőztünk, majd a kötelező fényvédőzés és fotózkodás után lementünk a partra. Itt kikerültek az oktatás sávját jelző strandzászlók, amiket a vízből is látni, így tudod, hogy nagyjából melyik szakaszon belül kell maradnod, mielőtt nagyon elmennél északnak vagy délnek. Aztán belecsaptunk az elméleti részbe. Vianában emlékeim szerint anno nem sokat magyaráztak az alapokról, pedig baromi fontosak. Onnan indultunk, hogy melyik a deszka eleje és vége, hogyan fogod meg és viszed be a vízbe és hogy manőverezed át a hullámokon, majd fordítod irányba a part felé mielőtt felszállnál rá, és hogyan helyezkedsz el rajta hason fekve. Ezek után jöttek csak a lényegi hard core technikai tudnivalók: evezés a deszkán fekve, majd amikor elkap a hullám, a felsőtest feltolása felfele néző kutya pózba, abból pedig a felállás a deszkára. Az első rész viszonylag egyszerű, mint a faék, arra kell csak figyelni, hogy amikor már a deszkán vagy, mindig előrefele nézz, amerre mész. Az utóbbi jelenti az óriási kihívást. Ezután jöhetne még persze a manőverezgetés, de az már next level, nem az ilyen zöldfülűeknek való, mint mi vagyunk.😁

 

Még egy gyors instaselfie is belefért

Háromféle technika is van a felállásra. A leggyorsabb, ha egyből a megfelelő pozícióba tudsz felugrani, ami egy warrior 2 pose szerű tesstartás kissé szűkebb terpesszel és oldalra kitárt karokkal az egyensúlyozáshoz. Habár én nem voltam teljesen szűz a szörfözés terén és szárazon is gyakoroltam a folyamatot a nappali padlóján, ezt a verziót elvetettem, mert szó szerint megugorhatatlannak tűnt. A második változat, amikor először a hátsó lábadat húzod fel, mint a béka, betámasztod a talpéledet, majd rögtön utána az első lábadat beemeled a két kezed közé, és innen állsz fel. Nekem ez működött végül. A csajok a harmadik verzióval próbálkoztak, amely hasonló a másodikhoz, de a hátsó láb ezúttal térdelésen keresztül kerül a megfelelő helyzetbe, ami időigényesebb, viszont nagyobb biztonságérzetet ad, ami kezdőként fontos szempont.

Apropó hátsó láb. Rólam még Vianában kiderült, hogy goofy vagyok, azaz én a jobb lábamat rakom előre és a balt hátra, ami elvileg a megszokott pozíció ellentéte, de a profi versenyeken is rengeteg goofy-t látni. Gyakorlatilag nincs jelentősége annak, hogy melyik lábad van elöl, illetve hátul, ami fontos, hogy stabilnak érezd magad a deszkán. Ha bizonytalan vagy, akkor gondolj arra, hogyan csúszkáltál gyerekként a jégen nekifutásból vagy hogyan állnál fel egy gördeszkára, esetleg snowboardra. A lényeg, hogy a hátsó lábadra kell rakni a pórázt, ami a bokádhoz rögzíti a deszkát, így abban az esetben sem veszíted el, ha leesel róla. 

Challenge nr. 4: bejutás a vízbe

Néhány alapvető biztonsági tudnivaló átadása után jöhetett a gyors bemelegítés, aztán irány a víz. Egymástól kellő távolságot tartva mentünk be a megfelelő mélységig. Néha egyes helyeken Balaton déli part érzésem volt, amikor mellmagasság után hirtelen combközépig érő vízben találtam magam. Persze az óceánban sokkal kevesebbet kell gyalogolni, a szembe jövő hullámoknak azonban iszonyú erejük van. Az első szörfóra után nem értettem, hogy miért a karomban érzek izomlázat, aztán rájöttem az okára: a deszka végét folyamatosan fogni kell és minden egyes hullám érkezése előtt erőteljesen lenyomni, hogy az orr megemelkedjen, és így át tudd emelni a deszkát a hullámon – miközben te meg ugrándozol a hullámban, ha nem akarod, hogy beterítsen, de ez már viszonylag mellékes. 😃 A víz erejéről még annyit, hogy időnként belekeveredtünk olyan áramlatokba, amelyek nem engedtek a kitűzött irányba menni. Nagyon furcsa és félelmetes érzés volt megtapasztalni, hogy akárhogy küzdesz, a víz áramlása ellen csak szélmalomharcot tudsz folytatni, és gyakorlatilag tehetetlen vagy. Ilyenkor kénytelenek voltunk megfordulni, kimenni a partra és ott gyalogolva kikerülni az ilyen részeket.

A kezdők deszkái mindig nagyobbak. Több fogási technikát is kipróbáltunk cipeléskor.

 

Challenge nr. 5.: felállás a deszkára

Az első nap még mindannyian szoktuk a kiképzést. A szörfözést a jó szexhez tudnám hasonlítani. Az akciódús rész csak egy töredékét teszi ki az egésznek, a legtöbb idő a felvezetéssel és a pihegéssel telik. 😂Extra nehézség kezdőként kiszámítani, hogy mikor kezdj el készülődni egy hullámra, egyáltalán melyiket válaszd ki, mikor pattanj fel a deszkára, és mikor kezdj el evezni. Szerencsére ezekben az oktató mind segít, ott van veled, és lépésről lépésre mondja, mit csinálj. Bár utólag, a csajokkal egymás között beszélgetve derült ki, hogy az sem volt egyértelmű számunkra, hogyan is célszerű felszállni a deszkára. Mindenki ösztönből csinálta, így én hátulról ugrottam fel, Andi oldalról, Klau viszont úgy indult neki, mint a biciklizésnek: előbb az egyik lábát emelte fel, aztán a másikat. Utólag egyeztettük Miguellel, melyik is a nyerő taktika. 😊

 

Itt még frissek voltunk, fittek és üdék

Azt jobb esetben már érzed, amikor elkap a hullám, és ez az a pillanat, amikor baromi gyorsan el kell kezdened hasonfekvésből álló pozícióba váltani, úgy, hogy közben azt érzed, egy remegő pudinghegy tetején igyekszel egyensúlyozni egy papírtálcán állva. Ráadásul ha nem a deszka közepén van a testsúlyod, akkor könnyen elbillensz balra vagy jobbra, esetleg hátra. Márpedig a puding próbája az evés, szóval minden félelmed ellenére meg kell próbálnod felállni, hogy megérezd, hogyan is kéne ezt csinálni. És persze egy másodperc után leesel vagy a felállás közelébe se jutsz el, mire vészesen közeledik a part.

Előbbi esetén arra kell figyelni, hogy a fejedet mindig védd a karjaiddal, mint a boxolók, egészen addig, amíg fel nem jössz a víz színére, és nem látod, hogy hol a deszka. Ellenkező esetben fejbecsűrhet, aminek igen súlyos következményei is lehetnek. Az egyik kiránduláson találkoztam egy sráccal, akinek akkora monokli volt a bal szeme alatt, hogy bármelyik bunyós megirigyelné. Kiderült, hogy tapasztalt szörfös léte ellenére eltalálta a deszka. Éppen ezért kontakt lencsében sem javasolják a szörfözést, mert a sós víz miatt védőszemüveg kéne hozzá, ha viszont azt kapja telibe a deszka, szilánkosra törhet, és megsértheti a szemet. Klau emiatt enyhe homályban tolta végig a szörfleckéket, de szerencsére túl messzire nem kellett ellátni. Ha fennmaradsz a deszkán akármilyen pozícióban, akkor viszont bármennyire kényelmes érzés is, hogy visz a hullám, előbb-utóbb kénytelen vagy leszállni róla, hogy ne akadjon fenn a homokon a sekély vízben.

Challenge nr. 6.: fennmaradás a deszkán

Ha megcsinálod a teljes folyamatot úgy ötször-hatszor, beküzdve magad a vízbe és megpróbálkozva a szörfözéssel, pont el is fáradtál úgy két napra. 😅 Többek között ezért is csak két oktatáson vettünk részt négy nap alatt. A második alkalommal nagyobbak voltak a hullámok, ami elsőre félelmetesnek tűnt, de több stabilitást adott az egyensúlyozáshoz, így mindegyikőnk teljesíteni tudta az aznapra kitűzött személyes célját. Az enyém az volt, hogy fel tudjak állni a deszkára, és állva is maradjak pár másodpercig. Eleinte azt éreztem, hogy nem fog menni, de a titok nyitja az volt, hogy nem foglalkoztam azzal, mennyire labilisnak érzem a helyzetet, így végül megjött a biztonságérzet. (Elengedés a kulcs, ugyebár, ezúttal is.) Ez a hozzáállás aztán annyira jól működött, hogy az utolsó próbálkozásnál csak azért szálltam le a deszkáról, mert már túl közel volt a part. Kívülről nézve ez csak másodperceknek tűnik (mert az is), de a deszka tetején állva perceknek érzed az élményt.

Casper's Angels, avagy naptejből sosem elég

Mondtam is Miguelnek, hogy engem ez most annyira fellelkesített, hogy nem akarom elveszteni a lendületet, és szeretnék még órákat venni. Hogy ebből végül mi lesz, az még kérdéses, elsősorban azért, mert a szörfözés – akárcsak a lovaglás vagy a síelés – költséges és időigényes sport. Be kell hozzá szerezni a ruhát és a deszkát vagy bérelni egy sulitól, eljutni a partra, illetve onnan vissza, kétszer átöltözni, nem beszélve az órák díjáról, ami csoportos leckék esetén is minimum 30 EUR egy főre, a privát oktatás pedig ennek legalább a duplája. A szörfös karrierem ezért még bizonytalan, jelenleg még sodródom az árral.