ÖTÖDIK FEJEZET – Minden éremnek két oldala van

 

Lassan két hónapja lesz, hogy Portugáliában élek. Ahogy ezeket a sorokat írom, a hátam mögött a kandallóban lobog a tűz, de lehet, hogy mindjárt ki is alszik, mert még küszködöm azzal, hogy hogyan is tudom jól begyújtani. Olyan ez, mint egy Instagram poszt: a felszínen rózsás és romantikus, a háttérben meg időnként nehézségekkel teli. Én egyelőre rengeteg jót kaptam, amióta itt vagyok, de hozzáállás, illetve igények kérdése is, hogy ki hogyan látja az adottságokat és a lehetőségeket. Hogy valós képet kapjatok, most minden oldalát bemutatom az itteni mindennapjaimnak.

Kell egy ház, de ez nem az óceán partján van

Azt már említettem, hogy milyen szerencsém volt a lakással: keresni sem kellett, és az ölembe hullott. Tágas, felújított, jól felszerelt, ízléses, és rengeteg rakodóhely van benne, ami nekem fontos volt. A település alvóváros, közel Sintrához, ahol gyönyörű látnivalók és kirándulóhelyek vannak, a régió pedig saját mikroklímával rendelkezik, mert az erdős dombok megfogják az óceán felől érkező csapadékot. A nyáron szuper hűvösebb időjárás viszont több felhőt és ködöt is jelent Lisszabonhoz képest. A Lisszabon-Sintra vasútvonal nem éppen festői, nem is a legtehetősebbek élnek itt, ellentétben a Lisszabon-Cascais vonal településeivel (pl. Estoril, Carcavelos, Oeiras), cserében olcsóbb is az élet. Ahhoz, hogy az óceánt lássam, kb. másfél órát kell buszoznom minimum egy átszállással, bónusz pont viszont, hogy emiatt nincs is sok por a lakásban, amiért kifejezetten hálás vagyok, mert nem szeretek takarítani. 😀 Lisszabon 30 perc innen vonattal, de ingázó gyerekként nőttem fel Dunakeszin, úgyhogy nem újdonság a dolog számomra, az utat pedig kihasználom arra, hogy olvassak vagy átpörgessem a telefonomon a híreket. Az utolsó vonat hajnali 1 körül indul a fővárosból Algueiraoba, de annál tovább egyébként sem maradnék, mert már jobban értékelem a minőségi alvást a bulizásnál. 😊

A közlekedés összességében is jól működik, sokféle járat létezik, a járművek pedig eddigi tapasztalataim szerint jó állapotban vannak. Havi 40 euróba kerül a Lisszabon + környék havi bérlet, de ebbe rengeteg terület beletartozik. Apró hátulütő, hogy ez mindig csak 1-jétől a hó utolsó napjáig érvényes, tehát nem lehet szabadon variálni a kezdő dátummal, illetve szükség van hozzá egy névre szóló kártyára, amit külön kell megcsináltatni minimum 7 euróért, viszont több évre szól. Mindenhol van kártyaolvasó, ezt használva lehet bejutni a metró és a vasút területére, illetve onnan ki, valamint minden buszon első ajtós felszállás van, és a vezető mellett lévő készülékek egyikéhez kell érinteni a kártyát. Turistáknak tök hasonló a rendszer, csak papíralapú kártyával, amire különféle jegyeket lehet feltölteni vagy pedig egy tetszőleges összeget, amiből folyamatosan vonja a rendszer az aktuális díjat.

Cuki mintás buszülés

 

Heti betevő

Azt már nehezebb volt megszoknom az újlipótvárosi élet után, hogy a vásárlásaimat előre meg kell terveznem. Van egy a tuti zöldséges tőlem öt percnyi sétára, ami számomra felér egy földi paradicsommal. Csomó finom zöldség és gyümölcs kapható sok esetben a magyarországi árak töredékéért. Egyik kedvencem a zöld laposbab, amit kifejteni sem kell, és rövid idő alatt megfő. A közelben lévő boltokban viszont egyéb élelmiszer szempontjából számomra nem sok babér terem. A legelterjedtebb hálózat talán a Pingo doce és a Minipreço. Előbbit a CBA-hoz tudnám hasonlítani, utóbbit pedig a Coophoz. Ezekben a választék számomra elég limitált, a hipermarketek viszont gyalog legalább 20-30 perc sétára találhatók. Ezek közé tartozik az Auchan és a Tescóra termék- és szolgáltatáskínálatban is nagyon hajazó Continente. Ezekről a helyekről rendelni is lehet, a Continente házhoz szállítását már ki is próbáltam, és minden flottul ment, beleértve az értesítéseket, a fizetést és a helyettesítő termékek lehetőségét. Első alkalommal azonban személyesen akartam szétnézni az áruházban (amit utólag visszagondolva nagyon jól tettem, mert a legtöbb termék összetétele ismeretlen okból nem található meg a weboldalon), ezért vittem magammal egy ősrégi túrahátizsákot, és abban cipeltem haza 15 kilónyi vásárlást, ami nem kis kihívást jelentett, főleg, hogy a hátizsák szíját nem is tudtam tökéletesen jól beállítani. Van még nem túl messze tőlem egy Lidl, ahova például brikettért mentem pár napja, mert a Continentéből végül készlethiány miatt nem szállították ki. Minden egyéb, például Aldi, Decathlon, ruhaüzletek, műszaki bolt, mobilszolgáltatók stb. már odébb, az autópálya mellett találhatók, IKEA pedig több településsel arrébb.

A legnagyobb szívfájdalmam, hogy natúrkozmetikumokat és vitaminokat csak Lisszabonban egy-két helyen vagy online lehet kapni, mindkét esetben borsos áron. Otthon megszoktam, hogy rengeteg helyről tudtam rendelni, és két biobolt is volt a közelemben. Ugyanígy a speciális főzési alapanyagokat is több helyről könnyedén be tudtam szerezni, míg itt ázsiai vagy indai boltok csak azokon a környékeken jellemzőek, ahol magas az ilyen betelepülők száma, a Rossmannhoz vagy a DM-hez hasonló lánc pedig egyáltalán nem létezik. Vannak viszont kisebb orosz boltok, ahol lehet tölteni való káposztát, valamint sima ételecetet kapni, bár ezek az ecetek általában csak 9 százalékosak. Ennek ellenére ez már nagy szó, mert Portugáliában a balzsamecettől a boreceten át az almaecetig mindenféle ecet van, de háztartási célra is használható nem létezik. Vagyis van ecet+víz keverék tisztítószerként, de 20 százalékos ecetet, amit aztán úgy használsz fel, ahogy akarsz, nem kapni.

Tűz van, babám

A bevezetőben említett kandalló elsősorban nem a romantikus téli összebújásokat szolgálja, hanem a túlélést. Egy áldás, hogy van egyáltalán, mert így legalább ezzel tudok fűteni. Az én lakásomban a fürdőben és a hálószobában is van egy kisebb felszerelt fűtőtest, de ahogy a portugál lakások többségében, úgy itt sem létezik központi vagy cirkófűtés, esetleg konvektor. A három-négy hidegebb téli hónapot többnyire mobil fűtőberendezésekkel, illetve vacogva vészelik át. Az idei december egyelőre elég meleg, 15-18 fokos napi maximumokkal, amihez sok esetben napsütés is társul, és így még melegebb érzést ad. Bent viszont van, hogy 17 fok alá süllyed a hőmérséklet, ami nem túl kellemes. A 19-20 fokos szobát egyébként már kifejezetten melegnek érzem (míg Budapesten volt, hogy a 22 fok sem volt elég), igaz, fel vagyok öltözve pulcsiba, cicanadrágba. 17-18 fok környékén azonban kifejezetten jólesik estére begyújtani a kandallóba, ami jó pár fokot tud emelni a szoba hőmérsékletén. Sajnos ez csak a nappalira érvényes, munka közben a kis szobában kénytelen vagyok bekapcsolni a hősugárzót, aminek a használatát viszont igyekszem visszafogni, mert így is jó magas a villanyszámla tekintve, hogy minden áramról megy, és több elektromos eszközt használok, mint otthon.

 

A kandalló használatához viszont először is utána kellett járnom, hogy melyik kereskedő szállít házhoz tűzifát egy tonna alatti mennyiségben, majd Magdi egyeztetett a potenciális szállítókkal, és megrendelte nekem a fát.

 

500 kg lett, maradhat?

A férje, Péter aztán átjött, és megmutatta, hogy kell begyújtani, illetve hozott egy starter kitet, ami most kezd elfogyni, és nem olyan egyszerű mindent pótolni. Úgyhogy kísérletezgetek a begyújtási lehetőségekkel kombinálva a Pétertől tanultakat a Youtube-on látottakkal és a rendelkezésre álló eszközökkel. A mai végül kisebb döccenők után annyira jól sikerült, hogy 17,6 fokról indulva most 21,3 foknál tartok – mindjárt elő is veszem a bikinit.😅

Szegény pára

Azért vagyok egyébként ennyire képben a hőmérséklettel, mert a beköltözésem után szinte azonnal beszereztem egy páratartalom-mérőt, ami egyben hőmérőként is funkcionál. Portugáliában ugyanis az óceáni éghajlat miatt magas a páratartalom, ami a házak rossz szigetelésével párosulva penészesedést okozhat. Amikor először olvastam a penészparáról a Magyarok Portugáliában csoportban, komolyan elgondolkodtam azon, hogy úticélt változtatok. Nyáron nincs gond ezzel, ősszel-télen viszont – főleg esős időben – simán felmegy akár 80 százalék fölé is a páratartalom, ezért ha nincs hűtő-fűtő klíma beszerelve, a páramentesítő készülék nélkülözhetetlen. Persze ez egy újabb energiafogyasztó eszköz, de még mindig jobb, mint a penész vagy az évenkénti újrafestetés. Ezenkívül száraz időben mániákusan szellőztetek, és legalább ugyanilyen szorgosan nézegetem naponta vagy tízszer a százalékot a mérő kijelzőjén, a ruhásszekrényben pedig akasztós páramentesítőt használok. Állítólag egy idő után a könyvek sem bírják jól ezt a klímát, de bízom benne, hogy azért tönkre menni nem fognak évek után sem.

Határtalan lehetőségek

Annamari barátnőm kérdezte nemrég, hogy hogy érzem magam. Tart-e még a honeymoon fázis, vagy inkább már nem nyaralásnak, hanem valami megfoghatatlannak érzem a mindennapokat. Most olyan érzésem van, hogy már nem vagyok turista vagy kívülálló, de még nem is tartozom ide. Nyilván ez a nyelvi korlátokból, illetve a társas kapcsolataim kezdetlegességéből is fakad. Továbbra is járok amúgy Internations rendezvényekre, amik totál hasonló jellegűek, mint Budapesten, ezekre az eseményekre is jönnek nyitott helyiek, és az átlagéletkor is nagyjából megegyező: inkább a középkorúak, illetve nyugdíjasok vannak többségben. Ezért elkezdtem használni a Meetupot is, ami rengeteg angol nyelvű programlehetőséget kínál a szimpla beszélgetős összejövetelektől a sport- és kulturális programokon át az üzleti eseményekig. Így botlottam bele például egy imprócsoportba is, és vettem részt egy hétvégi kétórás imprójátékban kilenc nagyszerű emberrel együtt. Onnan ismerem többek között Hüseyint is, akivel múlt hétvégén kirándulni mentem. De voltam már a Művészeti, Építészeti és Technológiai Múzeumban (MAAT) is, kihasználva a hónap első vasárnapján érvényes ingyenes belépési lehetőséget. A legtöbb lisszaboni múzeum kiállításait vasárnaponként ingyenesen lehet megnézni, és január elejétől díjmentes lesz a belépés a sintrai nevezetességekbe is a Portugáliában élőknek.

A MAAT-ban kiállított Polip c. mű

 

Ez a fa is ugyanannak az alkotónak a műve egy csomó érdekes textúrával

 

Tükröm, tükröm...háttérben az egykor elektromos művekként funkcionáló épületrész...

...ahol az egykori erőmű régi berendezései a mai napig megtekinthetők.

Kilátás a MAAT modern épületrészéből

Portugália egyébként több szempontból is hasonlít Magyarországhoz. Ahogy Magdi fogalmazott: a magyarokat nem éri kulturális sokk, amikor ideköltöznek. Szerencsére ez tényleg kimaradt. Az emberek hasonlóan viselkednek, nincs az a nagy mediterrán örömködés, visszafogottabbak, távolságtartóbbak, mint mondjuk a spanyolok vagy az olaszok, miközben nagyon kedvesek, főleg, ha nyitsz feléjük. És engem az sem ér meglepetésként, amikor feltolakodnak a vonatra, mielőtt az utasok leszállnának (miközben más magyar pont arról számolt be, hogy mivel ő ért elsőként a buszmegállóba, automatikusan előretessékelték felszálláskor), vagy amikor egy hevenyészett papírlap szolgál irányítótáblaként a társadalombiztosító irodájához.

Tartózkodom

Apropó TB. A bürokrácia híresen rossz Portugáliában, bár arányaiban nekem több pozitív élményem volt, mint negatív. Amikor például a megigényelt TB-számomat mentem átvenni, nem tudtam időpontot foglalni, mert nem volt angol nyelvű telefonos menüpont. Mivel azonban nincs messze a legközelebbi iroda, odamentem időpont nélkül. Felmutattam az értesítő emailt, és máris kaptam sorszámot, a recepciós pedig egyből átváltott angolra. 40 perc várakozás után egy kedves hölgy átadta a dokumentumot, és kész is voltam. Amikor ezt elmeséltem Magdinak, azt mondta, hogy szerinte én vagyok a földkerekségen az egyetlen ember, aki időpont nélkül odamegy, nem hajtják el, és még kedvesek és segítőkészek is vele.😎😇😁

A tartózkodási engedélyem megszerzése viszont ennél bonyolultabb volt. Magdi foglalt nekem 15 perc telefonos próbálkozás után időpontot a legközelebbi illetékes irodába, ahol kérték, hogy vigyek papírokat, amikkel bizonyítani tudom a munkaviszonyomat. Alapvetően soha sehol nem kértek eddig ilyet uniós állampolgároktól Portugáliában, de nem okozott gondot, mert van hivatalos angol nyelvű fordítás a fizetési papírjaimról, és a biztonság kedvéért elvittem magammal a magyar nyelvű szerződésemet is. Az ügyintéző már a legelején ellenségesnek tűnt, és nem akarásnak ugyebár nyögés a vége, így annyira nem volt meglepő, hogy nem fogadta el az angol nyelvű doksikat, helyettük portugál fordítást kért, amelyek hiányában csak 6 hónapra akarta megadni a tartózkodásit 5 év helyett. Ráadásul végig csak portugálul volt hajlandó kommunikálni, miközben nagyon jól értette, amiket angolul válaszoltam neki. Ezután felhívtam Magdit, és kértem, hogy beszéljen az ügyintézővel, de amikor odavittem hozzá a telefont, kézzel-lábbal tiltakozott a beszélgetés ellen. Második körben egy másik irodába volt időpontom, ahol munkaügyi papírokat nem kértek, csak egy hivatalos igazolást arról, hogy itt lakok, amire szintén nem lenne szükség, mivel be tudom mutatni a bérleti szerződésemet, illetve a közművekkel kötött szerződéseket, amelyeken szerepel a címem. 7 euró ellenében végül könnyen el tudtam intézni az igazolást, a tartózkodási engedély kiállításához pedig a biztonság kedvéért Magdi is velem jött, és fordított az ügyintéző és köztem (aki egyébként ez alkalommal beszélt angolul, de ugyebár ezt előre nem tudhattuk). Szerencsére itt nem kekeckedtek velem, és röpke 45 perc(!) alatt kiállították a papírt 5 évre.

Innentől kezdve már csak rajtam múlik, hogy kialakítsam itt az életemet hosszú távra. És habár még szokom az újdonságokat, egyre inkább kezdem otthon érezni magam az új körülmények között. Mostanra már azt is megszoktam, hogy ez a minden nap megszólaló hang nem evakuálásra szólít fel, hanem a delet jelzi a tűzoltóság sajátos tolmácsolásában. Olyannyira, hogy ha netán elmarad, már hiányzik.